Budapesti Természetbarát Sportszövetség
A verseny aBudapesti Természetbarát Sportszövetség Tájékozódási Verseny Bizottsága által meghirdetett Budapesti Tájékozódási Túrabajnokság 8. fordulója, illetve az Országos Középfokú Tájékozódási Túrabajnokság 15. fordulója.
A verseny rendezője: Gémes Természetjáró Egyesület
A verseny célja: A tájékozódási túraversenyzés népszerűsítése, illetve lehetőséget szeretnénk biztosítani kezdőknek és haladóknak, gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak, baráti társaságoknak és iskolai csapatoknak egy olyan versenyen való részvételre, ahol baráti hangulatban tájékozódási ismereteiket próbára tehetik. A versenyzők a tudásszintjüknek megfelelően 2 különböző szintű (családi és középfokú pályán) mérhetik össze erejüket.
A verseny meghatározása: Nyílt, nappali, közép- és emelt szintű alapfokú (B, eC), bontott távú, kötött menetsebességes, gyalogos természetjáró tájékozódási túraverseny.
A verseny bemutatása: Hagyományos bontott távú, kötött menetsebességes tájékozódási túraverseny. A versenyen résztvevőknek tájfutó térképen bejelölt ellenőrző pontokat kell felkeresni meghatározott sorrendben, a megadott menetidők betartásával. Az ellenőrző pontok érintésének a sorrendje kötelező. A versenyen tájékozódással kapcsolatos feladatok is lesznek. A versenyen a sietést nem büntetjük, csak a késést.
A verseny időpontja: 2023. szeptember 24. vasárnap
A verseny helyszíne: Hárshegy
Indító állomás (rajt – cél egy helyen): Szépjuhászné buszmegálló közelében lévő játszótér
Megközelíthető: A Széll Kálmán térről induló 22, 22A és a 222 jelzésű autóbuszokkal a Szépjuhászné Gyermekvasút megállóig kell utazni.
Az autóval érkezők a játszótér melletti parkolóban vagy a Szépjuhászné Gyermekvasút állomás parkolójában tudnak parkolni.
Indítás: 8:00 – 10:30 óra között folyamatosan
Csapat létszám: Valamennyi kategóriában 1-6 fő, azaz egyéni indulás is lehetséges.
Előnevezés: A Budapesti Tájékozódási Túrabajnokságba benevezett csapatok számára nincs szükség előnevezésre. A térképek száma miatt viszont azoktól a csapatoktól és egyéni versenyzőktől kérünk egy e-mailt a f.dravecz@gmail.com címre, akik nem neveztek be a Budapesti Tájékozódási Túrabajnokságba vagy az Országos Középfokú Tájékozódási Túrabajnokságba.
Nevezési díj: ingyenes
Versenybíróság:
Elnök: Dravecz Ferenc (Gémes TE)
Pályakitűző: Dravecz Ferenc
Ellenőrző bíró: Lehoczki Zoltán (Gémes TE)
Tagok: Szalai László, Farkas Attila
versenypálya |
táv |
szintemelkedés |
tervezett verseny idő |
tervezett ellenőrző pont |
családi pálya |
5700 m |
290 m |
180 perc |
26 db |
középfokú pálya |
5900 m |
290 m |
195 perc |
29 db |
Térkép: Hárshegy 1:10 000 méretarányú, 5 m alapszintközű, színes tájfutó térkép. A versenyen minden csapat 2 db berajzolt versenytérképet kap. Szkennelt, színes, kiszúrt térképet minden csapattag kérhet.
Versenykategóriák:
I. családi kategória (eC)
II. középfokú kategória (B)
Megjegyzés: Kevés számú csapat indulása esetén (minimum 4 csapat) a versenykategóriák összevonásának jogát fenntartjuk.
Kötelező felszerelés: Csapatonként íróeszköz, tájoló, óra, megfelelő mennyiségű innivaló. Szerkesztés egyik kategóriában sem lesz.
Óvás, észrevételezés: A versenyek végeredményével kapcsolatos észrevétellel vagy óvással Dravecz Ferenchez kell fordulni. Az óvást kizárólag írásban (e-mailben) lehet benyújtani, „óvás” megjelöléssel. Az észrevételezés és az óvás díjmentes. Az óvást benyújtani a verseny eredményének kihirdetése után még 3 napig lehet.
Díjazás: Minden kategória első három helyezettje érem díjazásban részesül.
Eredményhirdetés: Helyszíni eredményhirdetés nem lesz. A verseny eredményét elektronikusan két héten belül megküldjük.
Megjegyzés: A versenyen bármilyen távolságmérő eszköz (mérőszalag, GPS) használata tilos. A célban minden csapatnak jelentkezni kell, még ha fel is adta a versenyt, vagy kifutott a versenyidőből. A versenyen mindenki a saját felelősségére indul.
További információk:
Dravecz Ferenc
mobil: (20) 288-6223
e-mail: f.dravecz@gmail.com
Honlap: www.tajbpbajn.x3.hu
www.gemeste.hu
Várunk szeretettel minden természetet szerető, túrázást kedvelő gyermeket, felnőttet, baráti társaságot, iskolai csapatot, családot, kezdőket és gyakorlott versenyzőket, tájfutókat. Egyszóval mindenkit, aki próbára szeretné tenni a tájékozódási képességét.
Szép időt és kellemes versenyzést kívánunk!
Rendezőség