Budapesti Tájékozódási Túrabajnokság (BTT)

Országos Középfokú Tájék. Túrabajnokság

Verseny kiírások

A bajnokságok állása

Fénykép galéria

 

Varsányi Kupa


Magyar Villamos Művek Sportegyesület

 

 

Információ kérés: Mórocz Imre


mobil: (30) 670-5689


e-mail: imremorocz66@gmail.com

2023. május 13. (szombat)

Versenykiírás

 

 

A verseny célja: Alkalmat adni a természetbarátoknak az erdők-mezők rejtelmeihez testközelben, szellemi és fizikai erőt, kitartást igénylő feladatok megoldásával versenyezve, fáradtságukat legyőzve, bizonyságot szerezni tájékozódási képességükről. Mindezt pedig Varsányi Endrének, az MVM természetjárói és tájfutói nagyszerű vezetőjének, tanítónknak és barátunknak az emlékét idézve tesszük.

 

A 41.VK’23 verseny helye: Budapest, Vadaskert

 

A verseny ideje: 2023. május 13. (szombat)

 

Az első rajt 8.00 órakor, az utolsó rajt 10.00 órakor lesz.

 

A versenyközpont: Az Erdei Macis Játszótértől DNy-ra lévő fatetővel fedett asztaloknál

 

Elérhetősége:

Gépkocsival: A versenyközpont környéke a Görgényi út irányából közelíthető meg. A parkolás az Erdei Macis Játszótértől ÉNy-ra lévő parkolóban, valamint ennek betelése esetén a Görgényi úton az átmenő forgalmat nem akadályozva, a KRESZ szerinti parkolási szabályok betartásával lehetséges.

 

Tömegközlekedéssel: A Batthyány térről induló 11-es számú BKV autóbusszal a végállomásig kell utazni. Majd a Görgényi úton kell végigsétálni az Erdei Macis Játszótérig. A versenyközpont az Erdei Macis Játszótértől DNy-ra lévő fatetővel fedett asztaloknál.

 

A verseny: bontott távú, kötött menetsebességes, tájékozódási-túravezetési, nappali, egyfordulós csapatverseny.

 

A verseny rendezője:           az MVM Sportegyesület Természetbarát Szakosztálya

 

A verseny főrendezője:        Mórocz Imre

 

A versenybíróság:

Elnök:                                     Bacsó Nándor

Elnökhelyettes:                      Mórocz Imre

Tagok:                                    dr. Kozubovics Dana - pályatervező

                                               Mórocz Imre               - pályatervező, értékelő bíró

                                               Korodi Mihály           - pályatervező

                                               Járai Béla                    - értékelő bíró

                                               Kozma B. Imre          

                                               Járomi Julianna

                                               Volf István

 

Ellenőrző bíró:                     Bacsó Nándor

 

MTSZ szövetségi ellenőr: Jakab Albert, +36-20-4318112, jakab.albert@dmtr.hu

 

Nevezés: A kiírás végén mellékelt Nevezési lap hiánytalan kitöltésével az alábbi e-mail címre: imremorocz66@gmail.com

Előnevezési határidő: 2023. május 7. vasárnap 24.00 óráig beérkezőleg.

A verseny rajtjánál leadott nevezéseket csak korlátozott számban tudjuk elfogadni.

 

Előnevezők nevezési díja: 2.500 Ft/fő.

14 éven aluli résztvevőknek az előzetes nevezési díj: ingyenes

Nevezni a helyszínen is lehet, ebben az esetben a nevezési díj: 3.000 Ft/fő.

A nevezési díjat a helyszínen, készpénzzel kell befizetni. A számlaigényt a helyszínen, a befizetéskor kell jelezni! A versenyt a Magyar Villamos Művek Zrt. az MVM Sportegyesület útján támogatja.                                                                                           

 

Jelentkezés a Rajtnál: 7.45–9.45 óráig.

A helyszíni eredményhirdetés miatt kérjük, hogy az A/60, A/70, A/80 és a B/60 kategóriákban indulók lehetőleg úgy érkezzenek, hogy legkésőbb 9.00 óráig el tudjanak rajtolni.

 

Versenyszabályzat: az MTSz Versenyszabályzata (2010-ben módosított kiadás), valamint az OTTCsB 2023. évi kiírása.

 

Térkép: Vadaskert, többszínnyomású tájékozódási futó térkép, méretarány 1:10.000, alapszintköz 5m.

A versenyen minden A, B és C (KGy) kategóriás csapat 2 db berajzolt térképet és 2 db menetutasítást kap.

A két darab térképen kívül, előzetesen jelzett igény szerint plusz, berajzolt térképe(ke)t térítés ellenében biztosítunk. A plusz térkép ára: 600 Ft/db.

 

A verseny kategóriái, a csapatok lehetséges létszáma és a versenypályák várható adatai:

 

A, A/36, A/50

A/60, A/70, A/80

B, B/60

C, KGy

Csapatlétszám [fő]

2-4

2-4

1-5

2-8

Légvonaltáv [m]

8.290

5.060

6560

5320*

Szintemelkedés [m]

490

290

320

260

*A C, KGy kategóriában a pálya távolság és szintemelkedés adatai a valószínű ésszerű túraútvonalon értendők (nem a légvonal-távon!).

 

Az A, A/36, A/50 és az A/60, A/70, A/80 kategória felsőfokú, külön feladatokkal nehezített, versenypálya. A korosztályos kategóriába nevezhető az a csapat, amely tagjainak legalább a fele a megadott korosztály szerinti korú vagy idősebb. Az A kategóriába nevezhet bárki korra való tekintet nélkül. A bajnoki nevezés megjelölését a versenyzőkartonon a csapatvezető adja meg!

A B kategória középfokú verseny, tájfutó térképen, kevesebb külön tájékozódási feladattal. A B kategóriába nevezhet bárki korra tekintet nélkül, a B/60 kategóriába nevezhető az a csapat, amely tagjainak legalább a fele 60 éves vagy idősebb. A B kategóriákban versenyzők, amennyiben a Budapesti Tájékozódási Túrabajnokságban és az Országos Középfokú Tájékozódási Túrabajnokságban is részt vesznek, az elért eredményük a vonatkozó kategóriá(k)ba beszámít.

A C és a KGy kategória alapfokú verseny, tájfutó térképen ábrázolt versenypályával, egyszerű tájékozódási feladattal. Nevezhet bárki korra tekintet nélkül. A KGy (kisgyermekes) kategóriába nevező csapatban legalább egy 6 éves vagy fiatalabb gyermeknek kell versenyeznie.  

 

Díjazás: Az A, A/36, A/50 összevont; az A/60, A/70, A/80 összevont; a B, B/60 összevont; a C és a KGy kategóriák I-III. helyezett csapatainak minden tagja érmet, az I-VI. helyezett csapatok oklevelet kapnak. Az I. helyezett csapatok kategóriánként elnyerik a Varsányi Kupát (nem vándor kupa!).

A díjakat a verseny eredményhirdetésen résztvevő csapatok vagy megbízottjuk veheti át a helyszínen!

 

Óvás: A versenyszabályzat és az OTTCsB kiírása szerint. Az óvási díj 6.000 Ft, nyugta ellenében az óvás benyújtásakor fizetendő. Az elfogadott óvás díját visszatérítjük.

 

Eredményhirdetés és díjkiosztás: A verseny napján, a célban kb. 1600-kor.

 

Felszerelés:

Kötelező: személyenként legalább ½ l ivóvíz (függetlenül a versenyrendezői szolgáltatástól!), sebkötöző készlet, kék betétes golyóstoll.

Ajánlott: ÉK-i 360 fokos tájoló, bakancs, réteges túraöltözet, esőkabát, fényképezőgép, Budai-hegység turista térkép, valamint az A és B kategóriákban szerkesztési eszköz.

 

Tilos eszközök: Tilos a mobiltelefon és más hírközlő eszköz a versenyfeladatok megoldásához (ilyeneket kizárólag segítségkérésre/nyújtásra lehet használni), valamint GPS és egyéb elektronikus vagy mechanikus mérőeszköz. Tilos a csapatoknak a versenypályán bármilyen egymás közti kommunikációja, kivéve az élet- és testi épség védelme, mentése, illetve a tűz elhárításának céljából.

 

Szolgáltatás: Baleseti segélynyújtás az időmérő állomásokon, illetve a Célban személyesen, vagy telefonon a következő számokon kérhető:

Mórocz Imre, +36-30-6705689 vagy Bacsó Nándor, +36-30-9512036

 

A versenyzők a célba érkezést követően ½ l ásványvizet, továbbá zsíros kenyeret lila hagymával, uborkával, vajaskenyeret lekvárral, valamint csokit kapnak.

 

Kérjük, hogy mindenki hozzon magával saját poharat vagy kulacsot!

 

A rajt/cél környékén a parkolóban 2 mobil WC áll rendelkezésre!

Az időmérőknél és a célban hulladékgyűjtő zsákok lesznek, és kérjük, hogy a menet közben keletkező hulladékot (papírzsebi, csutka, zacskó stb.) gyűjtsék saját tasakba, és a célállomáson tegyék a zsákba.

 

Figyelem: Minden versenyzőt kérünk a növények és az állatok védelmére, az erdei létesítmények és az erdő csendjének a megóvására! A szemetelés és a tűzgyújtás tilos, a dohányzást kérjük mellőzni!

 

Felelősség: A versenyzők a versenyen a saját felelősségükre vesznek részt, a gyermekekért a szülők, illetve a kísérők a felelősek. A versenyzők által a pályák mentén a verseny során okozott károkért, valamint a balesetekért a versenyzők a felelősek. Kártérítést a rendezőséggel szemben nem lehet érvényesíteni.

 

Szép erdőt, mezőt, jó levegőt és remek időjárást kívánunk:

 

Budapesten, 2023. április 21-én

 

A verseny rendezői